A korcsolyázás története – műjégpálya és jégtánc

0
407

Az európai korcsolyázás kezdeteit a sporttörténeti szakkönyvek a 13-14. századra teszik, amikor a németalföldi lakosság lábára sportolás vagy téli közlekedés céljából korcsolyát kötött, amely csont, később vagy és fa kombinációjával készült. A csatornákkal átszelt Hollandiában a korcsolyázás elsősorban nem a szórakozást, testedzést szolgálta, hanem közlekedési eszközként funkcionált, lehetővé téve a befagyott csatornákon való átkelést. Utazók arról számoltak be, hogy telente mindenfelé korcsolyázó parasztasszonyokat, piaci kofákat látni, akik fejükön áruval megrakott kosarat vagy tejesköcsögöt egyensúlyoznak nagy magabiztossággal.

A csotornákkal átszelt Hollandiában a korcsolyázás testedzés és közlekedési mód volt. Téli tájkép korcsolyázókkal. Hendrick Avercamp festménye, 1608

Szepsi Csombor Márton Europica Varietas című műve (1620) Hollandiáról szóló részében megemlékezett az itteniek korcsolyázási szokásáról, összehasonlítva az a magyarokéval. A hollandok csak felkötötték a „csuszkondót”, s mindössze lábaik „félretaszítása” által, felhányása és mozgatása által […] elindulnak és oly sebességgel mennek, hogy ég alatt nincs oly ló, ki velük elérkeznék”. Ezzel szemben Magyarországon „egy nagy vassal megszegezett bot” segítette a korcsolyázókat az előrehaladásban.

A társasági élet színtere: a jég

Hazánkban a korcsolyázás a 19. század közepéig nem volt divatos. Az 1860-as évek végén azonban Bécsben korcsolyázó egyesület jött létre; a hír hallatára néhány pesti fiatalember elhatározta, hogy hazánkban is népszerűsíti e sportágat. Estélyeken, bálokon igyekeztek minél több hívet toborozni e szórakozásnak mindkét nem körében.

1869 decemberében Keve József, Illyés Lajos, Kendeffy Árpád, Kresz Géza és még néhány úr részvételével Pesten is korcsolyázó egylet alakult Pesti (később Budapesti) Korcsolyázó Egylet (BKE) néven. Az egyesület díjtalanul megkapta a Városligeti-tó egy részének használatát. 1870 januárjában felépült az első „korcsolyacsarnok”, egy fabódé, amely mindössze két helyiségből állt. A nagyobb szoba egyszerre töltötte be a melegedő, a korcsolyacsatoló, az étkező és az iroda szerepét, míg a kisebbik korcsolyaraktárként szolgált. A pálya ünnepélyes megnyitójára 1870. január 29-én került sor, Rudolf trónörökös jelenlétében.

A korcsolya “fejlődése”: fa-, csontkorcsolya és fém mesterkorcsolya a századfordulóról

Az egyesület alapítói igyekeztek a hölgyeket is megnyerni e sport számára. A közvélemény ugyanis meglehetős ellenszenvvel viseltetett a nők korcsolyázásával szemben; illetlennek tartották, hogy úrinő jégre menjen, mert könnyen „kényes” helyzetbe kerülhet. A fiatalemberek ezért sorra járták az előkelő családokat, hogy szülők engedélyezzék a kisasszonyok korcsolyázását. Elsőként Eötvös József minisztert kerestél fel, aki úgy gondolta, hogy friss, hideg levegőn való mozgás kifejezetten jótékony hatással van a szervezetre, így megadta az engedélyt lányainak a korcsolyázásra. Példájuk hamarosan követésre talált.

Az első nagyszabású versenyt az egylet 1871. február 2-án rendezte meg. Az urak és gyermekek vetélkedése mellett helyet kapott a nők versengése is. Budapest példáját követve vidéken is egymás után alakultak meg az egyesületek, így Sopronban (1872), Egerben (1873), Debrecenben (1874), Győrött (1876), Esztergomban és Gyergyószentmiklóson (1885). Debrecenben 1874. február 8-án rendezett az egylet korcsolyaversenyt. A nők itt egy bőrönd alakú varrógépért mérkőztek meg egymással.

A fővárosban 1875. december 11-én nyitotta meg kapuit a kis fabódé helyébe épített állandó csarnok. Az 1878-79-es korcsolyaidényben bevezették a villamos világítást a pályán, amit így az esti órákban is látogathattak a sportolni vágyók. (Korábban esti világításként csak a petróleumlámpa és a fáklya szolgált.)

Műkorcsolya és „távolkorcsolya”

Az első magyar sportlap, a Herkules szerint a fővárosban csaknem kizárólag a műkorcsolyázás „űzetik” – a jégünnepélyek állandó műsorszáma: a tűzijáték és a táncmulatságok mellett –, a távolkorcsolyázásnak sem kedvelői, sem fejlesztői nincsenek. A műkorcsolya’ elnevezés a századelőn inkább a produkció művészi jellegére, mint a sportra utalt. A távolkorcsolyázás viszont kifejezetten sportot, versenyt jelentett: sportolóknak (az atlétikai versenyek mintájára) meghatározott idő alatt bizonyos távolságokat kellett megtenniük.

A városligeti műjégpálya a BKE korcsolyacsarnokával, 1875

Ismereteink szerint a legrégebbi magyarországi gyorskorcsolya versenyt 1885. januárban Kolozsvárott bonyolították le. A versenyen bárki részt vehetett, nemcsak egyleti tag. A korcsolyapályát az intézők zászlókkal jelölték ki, „aki azokon belül kerülés által a pályatért megrövidíti, a futást érvénytelenné teszi”. Az indítás „betűsor” szerint történt, a versenyzőknek tilos volt egymást akadályozni a futásban. Feltűnő a mai selejtezőkhöz hasonlatos lebonyolítás: „sok pályázó esetén a versenyzők csoportokra osztatnak, s az azokban elsőknek beérkezők között új verseny rendeztetik”. A rendezők „repülő versenyt, azaz gyors futást előre” bonyolították le. A programban szerepelt még gyermekek versenye 14 éves korig, akadályverseny (ahol a futóknak a pályán elhelyezett ismeretlen hóakadályokon kellett átugraniuk), továbbá művészi verseny is volt.

Az első, mai szabályok szerint rendezett gyorskorcsolya versenyt 1893. február 8-án rendezték meg a városligeti jégpályán. A korcsolyázás a századfordulóra rendkívül népszerű sporttá nőtte ki magát mindkét nem körében. De több volt puszta sportnál. A jégpályák a felső és középosztály téli társasági életének egyik színterévé váltak, ahol barátságok, szerelmek szövődtek, s ahol – a csillogó báltermek mellett – a hölgyek toalettjeiket is bemutathatták.

A magyar korcsolyasport eredményei

A magyar korcsolyasportok nem tartoznak a legeredményesebb sportágak közé, mégis a műkorcsolyasport adta az első magyar „világbajnokot” (Kronberger Lili, 1908) és első Európa-bajnokot (Földváry Tibor, 1895), sőt a magyar gyorskorcsolya-sport is büszkélkedhet egy világbajnoki címmel (Pajor Kornél, 1949). Kodály Zoltán ösztönzésére Kronberger Lili vezette be a gyakorlatok zenére történő bemutatását. Az öttevényi földbirtokos, Földváry Tibor pedig siketnéma volt, ezért ő tekinthető az első magyar fogyatékos sportolónak is.

A közvélemény sokáig illetlennek tartotta, hogy úrinő jégre menjen, mert könnyen “kényes” helyzetbe kerülhetett. Amerikai újságillusztráció, 1920

Az 1930-as években magyarok forradalmasították a páros műkorcsolyázást azzal, hogy kitalálták és a városligeti műjégpályán először mutatták be a Herrensprungot (azt a figurát, amikor a páros férfi tagja egyik oldaláról a másikra emeli fel a páros hölgytagját) és a Todeskurvét/Todesspiralt (azaz halálforgást, amikor a páros hölgytagja hátra kifelé íven majdnem vízszintesen „ráhajol” a jégre, miközben a férfi társa egyik kezével tartja.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét